Kiemelt bejegyzés

Lehet, hogy jó életmódváltás az idősotthonba költözés?

  Az idősotthonba költözés, mint életmódváltás Az idős lakók általában hosszú éveken keresztül otthonukban éltek, és most egy olyan intézmén...

2013. július 31., szerda

A coaching, a lelki edzés jelentősége mindennapjainkban

Ahogy azt már korábban is említettem, a coaching (mentális edzés) új fejezetet nyitott életemben. Edzettnek hittem magam eddig is, mert elég sok esemény történt velem az évek során. De a "megedzett az élet" kezdetű sóhajok, enyhe ironikus felhanggal részemről okafogyottá váltak. Igen, kemény az élet! Történnek velünk rossz dolgok is, de ha feldolgozzuk, saját értelmezésem szerint "bedolgozzuk", részünkké válik, akkor többek leszünk általa. Első hallásra furcsának tűnik,de mondok egy éles példát:
Elveszítettem első kisfiam, aki még meg sem született. A tervezett születés előtt 1 nappal meghalt az anyaméhben. A boncolás során semmi értelmes magyarázatot nem találtak a történtekre. Látszólag egészséges, jól fejlett csecsemő volt. Mégis elment, mielőtt megismerhettem volna. De velem volt kilenc hónapig. Beszéltem hozzá, meséltem neki, zenét hallgattunk együtt. A mai napig rengeteget gondolok rá, most, hogy írom ezeket a sorokat, folyik a könnyem, megérint az emlékezés fájdalma. De hiszem, hogy ő nem hiába volt velem, tanított nekem valami fontosat:

Megtanultam, hogy mindegy mennyi ideig vagyunk a Földön vagy csak érintjük a földi lét határát, nem az idő és a tér számít, ahol vagyunk, hanem az számít, hogy vagyunk! Vagyunk és hatunk mindenre, akivel érintkezünk, vagy csak gondol ránk.

Így értelmet nyert és fajsúlyosabb lett számomra, hogy létemmel hassak a világra. Mégpedig jó irányba mutasson ez a hatás!

Sokan sokféleképpen hatunk egymásra:

Aki a lakását szeretné ízlésesen berendezni, lakberendezőt hív. Így garantáltan nem giccses vagy ízléstelen lakást mutat  azoknak, akik meglátogatják otthon.

Aki a  kertjét szeretné praktikusan, rendezetten, szépen elrendezve megmutatni, biztos, hogy kertészt hív. Így látványos, szellős, virágokkal, dísznövényekkel beültetett kertet, udvart élvez vendégeivel hűvös nyári estéken, amikor az élet nagy kérdéseiről elmélkednek.

Aki úgy érzi, hogy jogai sérültek, ügyvédhez fordul.

Aki úgy gondolja, hogy többet is ki  tud hozni magából, az coach- hoz fordul!

Vagy mi magunk nem vagyunk elég fontosak, ahhoz, hogy szakemberhez forduljunk önmagunk jobbítása, fejlesztése céljából?! Boldogulásunk, boldogabbá válásunk nem ér meg ennyi figyelmet?

Ha festetni kell otthon, szakembert hívunk. Ha tetőt kell javítani, ácsot hívunk. Ha elromlik valami, szerelőt hívunk. Ha betegek vagyunk orvoshoz megyünk. Az élet minden apró - cseprő dolgában szakemberekhez fordulunk segítségért.(Persze csak akkor, ha a megfelelő eredmény elérése fontos a számunkra.)
Csak éppen önmagunk érdekében nem keresünk szakembert, aki segítene nekünk vinni nehéz terheinket az élet rögös útján.
Mondhatjátok, hogy arra ott vannak a barátok! Hol? Gyerekkorban köttetett, akár évtizedes barátságok is elkopnak, amikor az idő olyan értékes mindenki számára, hogy senkinek sincs sohasem elég belőle. Az idő mindig "hiánycikk" marad!
A barátokat leköti  saját családjuk. Szétszóródnak a világban, mások barátai lesznek, akikre szintén nem lesz elég idejük.
Amikor meg már megvan a baj, egyedül maradsz, a gondok terhe alatt roskadozol, belerokkansz az ezernyi elvárás teljesítésébe, kétségbeesésedben megint csak szakemberhez fordulsz, - inkább küldenek-pszichológushoz vagy pszichiáterhez.
Aki ugyancsak nem kíváncsi a nyomorodra, csak ezt a szakmát választotta, mert azt hitte ( akkor még), hogy jól fizető, jó presztízzsel rendelkező állást választva elégedett, boldog élete lesz. Tévedett ő is! Boldogtalan ő is, így a te boldogtalanságod végképp nem érdekli. Ledolgozza a rendelési idejét, és hazamegy. Többet ne is várj tőle!

Ne várd meg, míg eljutsz erre a pontra! Előbb kell gondolkodni, megoldást keresni.

Bill Clintonnak már 2009-ben volt lelki edzője, (coach). Neked miért ne lenne?!

  • Gazdag szülő elkényeztetett gyereke vagy? Mindened megvan, mégsem vagy elégedett az életeddel? Mégsem vagy boldog?

  • Vagy tehetős, kétségbeesett szülőként értetlenül és tehetetlenül nézed végig, ahogy gyermeked önpusztító, értelmetlen életet él?

  • Esetleg csak unod magad a mostani bőrödben, más akarsz lenni ?

  • Eleged van a világból, ami körülvesz? 

Változtass magadon, a világ is változik...
Aki képes arra, hogy önmagát megváltoztassa, az képes arra, hogy az életterét is megváltoztassa!


Tudom, kire van szükséged. Ő kell neked!

Mutatja az utat, hogy találhatsz vissza a végtelen útvesztő mélyéről, ide a való világba, ahol minden az, aminek látszik. A valódi értékek, értékes emberek világába.

Elérhetősége: http://karrieredzo.hu/


UI.: Nem a karriered, az életed fog gyökeresen megváltozni, ha Te is akarod!





2013. július 29., hétfő

Keresem Önmagam, de jól elbújtam! Te megtaláltad már magad?

Ülök egy kicsi, poros irodában, ütöm a billentyűzetet, dolgozom serényen. Aktatologató, és - gyártó irodakukac lettem. Semmi értelme az egésznek! Amit gyártok, papírra vetek, merevlemezre mentek, pár év múlva elavul, semmit nem tettem le az asztalra, nem építettem újjá katedrálist, házat, de még egy buszmegállót sem. Nem mentettem meg emberek életét, nem sütöttem nekik napi betevő falatot, finom, illatozó kenyeret. Nem végzek semmi munkát, amitől jogom lenne, bátorságom lenne azt hinni, jó, hogy a világon vagyok. Pocsék érzés!
Így létjogosultságom megkérdőjelezvén arra jutottam, ideje lenne már rájönni, mit is kell nekem tennem, mitől lesz értelme életemnek? Vagyunk így sokan? Kérdezi ezt meg magától bárki szürke hétköznapjainak bármely percében? Jó lenne tudni, hogy nem csak én vagyok lemaradva fényévekre attól a felfedezéstől, amit már gyerekkoromban illő lett volna megtennem. De legalábbis tiniként, a felnőtt kor küszöbén. Mit akarok kezdeni magammal? Elvesztettem magamat, a hitemet magamban.
 Gyermekkoromban jó rajzolóként, grafikusnak vagy festőművésznek könyveltek el szüleim, tanáraim, környezetem. Majd a gimnáziumban kiderült, mennyi energiabefektetéssel tudom elérni a szintet, ami egy gimnáziumi tanulóhoz illő. Így hát idő hiányában elmaradt a rajzolás, hosszú, tanulással eltöltött órák váltották fel azt. Akkor ébredtem tudatára, hogy miben vagyok még jó: Írogattam novellákat, regényeket. Magyartanárom is ösztönzött a folytatásra. Tehát művész helyett íróként jelentem meg a vízióimban. De hát abból nem lehet megélni... Így tanulnom kellett valamit. Az akkori világban általános tézis volt, hogy diplomával a zsebemben jó állásom lesz, rendes fizetéssel, megbecsüléssel. Mire befejeztem a főiskolát, ez lett belőle: Diplomával is lehet utcát söpörni. Sőt! Megbecsülés sose lesz, fizetésed meg minimálbér, ha találsz egyáltalán valamit. Most szerencsésnek mondhatom magam, mert van állásom, picivel több mint minimálbér fizetéssel, és nem fizikai munkát végzek. Heuréka! Most akkor nekem jó?! Tessék mondani?! A legtöbben azt mondanátok: Miért sír a szám? Ne panaszkodjak! Örüljek, hogy van állásom. De nem!!! Igenis elégedetlen vagyok! Én ennél többet tudok, többet akarok tudni. És Te is biztos így érzel, ha végiggondolod valójában milyen igényeid vannak saját magaddal szemben? Az életeddel kapcsolatban milyen jelzőkre akarsz emlékezni az utolsó percekben?
Unalmas, elfecsérelt, közömbös, hiábavaló, nem tettem meg semmit, amit akartam.
 Mert akkor, ott eszedbe fog jutni, mit is akartál kezdeni az életeddel. De akkor már nem ülhetsz ide vissza a géped elé, nem olvashatod el még egyszer ezt a bejegyzést, és nem kezdheted el a holnapi naptól úgy élni az életedet, ahogy azt igazán szeretnéd. Mert szeretnéd másképp csinálni, megérdemled, hisz' gondolkodsz, töprengsz a mikéntjén, csak nem leled a választ hirtelen. Olyan ez, mint amikor gyorsan mondani akarsz valamit, ott van a nyelveden, de a világért sem jutna eszedbe akkor, ott a szó, amit keresel. Holnapig kapsz időt, hogy másképp láss, meglásd amit még elérhetsz. Mert ha mindig "holnap utánra" hagyod a tetteket, sose jön el a HOLNAPUTÁN.

Ha úgy érzed a fenti gondolatok megihlettek, elgondolkodtál már Te is magadon, bátran oszd meg velünk, sorstársaiddal mire jutottál. Kérünk Téged, fontos lenne mindnyájunk érdekében.Várjuk soraid!

2013. július 27., szombat

Egy vagy,aki...

Egy vagy az emberek közül, akik keresik az utat a boldoguláshoz. Egy vagy, aki látja a romló világot, de megbénulva a tehetetlenségtől vagy látszólagos tehetetlenségétől nem mozdul. Nem tesz semmit, ami ezt a rombolást, erkölcsi hanyatlást megállítaná.


Miért? Miért ne?

PÉLDAMUTATÁS AZ EGYETLEN ESZKÖZ A KEZEDBEN, AMIVEL BÁRMIT ELÉRHETSZ.

                                                          BÁRMIT!

Mindenki utánoz valakit. Már egészen kis gyerekkorban is utánzással tanulunk, sajátítjuk el a jó és rossz dolgokat egyaránt. Ez felnőttként sem változik, csak nem tudatosul bennünk sokszor. Néha meg kifejezetten odafigyelünk rá, hogy lemásoljuk egy híresség frizuráját, étkezési szokásait vagy egyéb az életének nekünk tetsző elemét. Divatot teremtenek akarva akaratlanul azok, akikre felnézünk, akikre hasonlítani szeretnénk.

RÁNK MIÉRT NE NÉZHETNÉNEK FEL MÁSOK? MI MIÉRT NE TEREMTHETNÉNK DIVATOT?

TEGYÜK MEG! ÉLJÜNK ÚGY, HOGY PÉLDAKÉPPÉ VÁLJUNK!

Az egész kicsiben kezdődik. (Mint minden) Úgy élsz, viselkedsz, beszélsz, ahogy elvárod, hogy veled szemben viselkedjenek, veled beszéljenek, amilyen életet helyesnek tartasz. Először csak a gyermekeden látod, hogy ugyanazt produkálja kicsiben, amit TE mutatsz neki. Aztán a Párod is átveszi egy két jó szokásodat, aminek nagyon örülsz és könnyebbé válik az együtt élés. Majd észreveszed, hogy a kollégáid, szomszédaid, tágabb környezeted is lassan átveszi néhány szófordulatodat, életszemléleted, viselkedési mintádat.
Mindezt a példamutatással érted el. Semmi mást nem kellett tenned, csak magadat adni. Azt mutatni , amit látni szeretnél.

MANAPSÁG NINCSENEK PÉLDAKÉPEK. NINCSENEK JÓ EMBEREK?
NINCSENEK NEMES ÜGYEK, AMIKÉRT KÜZDENI ÉRDEMES?

Tedd fel magadnak a kérdést: Miért küzdesz az életben?
Csupa hétköznapi, apró - cseprő dologért:
Kisgyerekkorban a figyelemért, iskolában a jó  jegyekért, felnőttként az elismerésért, pénzért. És ezek hozadékaiért: nagy ház, autó, dagadó bankszámla,hatalom. Ezért kapaszkodsz egyre följebb és följebb a ranglétrán, áldozod fel időd és energiád, amit magadra is fordíthatnál. Vagy a létminimum szélén a mindennapokért, a túlélésért harcolsz.

És Te, mint ember, mint élőlény, akinek joga van jól érezni magát a bőrében, lelkileg kiegyensúlyozottan, megkockáztatom boldogan élni, hol vagy?

Ez a részed meghalt, lemondtál róla, lemondtál magadról...

Csak a megfelelés marad, a törtetés.

Érdekes, ezen a területen mindenki meg akarja mutatni, hogyan kell jobban csinálni. Mindenki példát akar mutatni a másiknak, hogyan kell hatalmasabbnak, gazdagabbnak, okosabbnak lenni. Egymáson túl akarunk tenni. Versenyzünk, kiből lesz menőbb vállalkozó, gazdagabb iparos, magasabb beosztású munkavállaló, esetleg főnök.Ki mire viszi az életben azzal mérjük mit dolgozik, mekkora háza van, milyen gazdag.

Példát mutatunk, hogy kell menőbbnek lenni. "Csináld utánam, ha tudod" alapon.

Ebből elég! Nem ez az ember mércéje. De mi emberek ezt hisszük, mert ezt a játékszabályt mi alakítottuk ki. Mi találtuk ki a játékot is!

Új játékot akarok! Nem játszom olyat, amiben senki sem nyerhet. Csak elhiteti magával a győztes, hogy nyert.

Nyisd ki a szemed és vedd észre nem nyersz, hanem az életed, a boldogságod veszíted el!

Én olyan játékkal akarok játszani, ahol a boldog vagyok szinonimája a nyertes vagyok. Csak akkor nyerhetek, ha jó példát mutatva, elégedetten az életemmel lépek mezőről mezőre.

Próbáld ki! Egy hónapig figyelj és látni fogod a változást! De egy valamit mindig tarts szem előtt: Az emberekre hatni nem egyformán tudsz, van aki fogékonyabb, van aki kevésbé. De egy biztos: Hatni tudsz mindenkire!

TESZTELD ŐKET! LÉGY AKTÍV TE IS!

Majd írd meg, kérlek mire jutottál! Kíváncsi vagyok mindenre...:)



2013. július 25., csütörtök

Az én márka építése, azaz mit láttatok magamról

Az egyedi látásmód és megoldások kulcsa, ami mindent nyit.

Ma a coachingen, azaz lelki, értelmi edzésemen a személyes márkáról tudtam meg a legfontosabbakat.
A személyes márkám alapján ítéltek meg, vagy el. Ezt én javíthatom is, tudatosan formálhatom is, hogy "népszerű", közkedvelt ember legyek. Akár a társaságban, akár a nagyobb környezetemben egyaránt. Sőt!Az idegenek szemében még inkább! Mivel ők azt az állapotomat nem ismerik, ami az új időszámítás, azaz a mentális tréningek előtti időkben voltam. Rengeteg magazin oldalán látni "Ilyen volt."  És "ilyen lett" fotókat. Az elsőn egy túlsúlyos ember néz velünk szembe, a második képen egy soványabb, csinosabb, kigyúrtabb, fittebb. Pedig egy és ugyanaz a személy lenne, csak egy hatalmas átváltozás eredménye köszön vissza ránk! Ezt tapasztalhatjuk átváltoztató műsorok keretein belül is. Amikor a jelentkező még nem kiforrott stílusát csiszolgatva, stylistokkal, fodrászokkal, kozmetikusokkal karöltve megújul, átalakul, szebb, csinosabb, nőiesebbé válik a hölgy, aki végre megtalálja önmagát, és ezáltal jobban érzi magát a bőrében. Új kapuk nyílnak ki előtte. A lelki, mentális tréningek során ugyanez történik! Csak mélyebb szinten. Belülről épülök újjá. Kihozom magamból a legtöbbet, amit lehet. Rengeteg jó tulajdonság rejlik mindnyájunkban, és csak kis részének vagyunk tudatában, és még kevesebbet használunk belőle.:)

Gyerekkorunk óta folyamatosan tükröt tartanak elénk,  amik megmutatják, hogy milyenek vagyunk. A család, barátok, ismerősök, jó és rossz akarók mind mind tudni vélik, hogy ki vagy, milyen vagy. És mi van, ha torz tükröt tartanak eléd? Anyukád csak a jó dolgokat látja és erősíti meg benned a hitet, hogy tökéletes vagy. Haverjaid kigúnyolnak, élcelődnek, felnagyítják az apró hibáidat is. Mindenki mond valamit rólad, neked vagy éppen a hátad mögött, ebből aztán kirajzolódik egy kép magadról, magadban. Ez lenne az önismeret? Más jobban ismer téged, mint te saját magad? Hát nem! Neked kell tudnod igazán, mit akarsz a világban, a világtól és erre milyen eszközeid vannak. Megmutatom azt a hat kulcsszót, amit végiggondolva rájössz a rejtvény, a saját rejtvényed megoldására.

ELŐNYÖK, POZICIONÁLÁS, STÍLUS, MISSZIÓ, VÍZIÓ, ÉRTÉKEK

  • Előnyök:
Először is tisztáznod kell magadban, felírni egy papírra milyen előnyös tulajdonságaid vannak.
Mi az ami benned előnyös mások számára?
Jó, ha egy gyors közvélemény kutatást tartasz a környezetedben, és ezt kiegészíted azzal, amit te gondolsz magadról.

Például lehetsz mások szemében művelt, intelligens, jóindulatú, segítőkész, kommunikatív, jó tanítási képességgel rendelkező személy. Vagy továbbmegyek: barátságos, nagylelkű, végtelenül türelmes, diplomatikus, társaságkedvelő is egyben. Ezernyi jó tulajdonságra derülhet most fény, ami benned meg sem fogalmazódott soha, mivel a személyiségedből adódik.
Ez egy jó alap, önbizalmat ad ahhoz, hogy továbblépj a második kulcsszó megválaszolásához:
  • Pozicionálás
Ez azt jelenti, hogy meg kell találnunk magunkban azt, ami megkülönböztet bennünket másoktól. Mi az amiben jobb vagyok mint más? Tehetségesebb?
Na, ez egy igen nehéz feladat, ha nem a legjobb szakembernek vagy a legtehetségesebb művésznek hisszük magunkat. Akkor miben is vagyok jobb, mint más?
Én személy szerint úgy érzem, a sok olvasásnak és szókincsemnek köszönhetően  megfelelő komplikáltsággal, hivatalos nyelven vagy kiterjedt körmondatokkal is elő tudom adni a legegyszerűbb dolgokat is. Meggyőződésem szerint kiváló beszédíró vagy kampányszöveg író lennék:)
Beszélni is tudni kell! Persze az írott szöveg jobban megy a lámpaláz miatt.
  • Stílus 
Mi jellemzi stílusomat, viselkedésemet, imagemet?

Ez sem  egyszerű feladvány, mert van, ami most jellemez és van amit szeretnék  képviselni. Most sportos, egyszerű ruhadarabokat részesítek előnyben. Laza vagyok, optimista, vidám. Ugyanakkor ha adott feladaton dolgozom, felelősségteljes és komoly leszek.
  • Misszió
Mi a szerepem a társadalomban? Mi a felelősségem? Mi a szenvedélyem?

Ezeket a kérdéseket tette fel a trénerem az edzés során. Nagy  szavak! Társadalomban betöltött szerep?
Ki vagyok én, hogy bármit képviseljek a társadalomban? Futott át az agyamon első percben. Én csak egy egyszerű, szürke, hétköznapi ember vagyok. Nem egy aktivista, aki szenvedélyesen küzd az állatok megmentéséért, a környezetvédelemért, stb.
Aztán elhessegettem magamtól ezt a negatív hozzáállást. Elvégre én is vagyok valaki. Egy ember, akinek elvei vannak, és képviseli azokat a környezetében. Azok pedig építő jelleggel hatnak a társadalom azon részére, ahol éppen vagyok, a közvetlen környezetemre. Azaz mindenkinek hatalma van (!) a környezete felett. Van aki, ezt jobban gyakorolja, van aki tudomást sem vesz róla, csak sodródik az árral.
Nos az én szerepem a társadalomban az, hogy környezetem és a velem kapcsolatba lépő emberek, egyének pozitívabban lássák a világot és magukat. Jobbak legyenek magukkal és másokkal is. Adjanak maguknak esélyt a boldogságra. Ne pazarolják energiájukat, érzelmeiket gyötrő gondolatokra!
A felelősségem, hogy ezt a szemléletet elterjesszem. Szenvedélyem, hogy meghallgassam mások problémáit és rávezessem őket a megoldást jelentő útra. De a lépéseket nekik kell megtenni. Ahol a probléma megfogalmazódik, ott a válsz, a megoldás is kirajzolódik. Csak fel kell rázni az embereket, fenékbe kell billenteni őket, hogy megtegyék azon lépéseket, melyekkel tudat alatt ők is tisztában vannak. Vagy lennének, ha fordítanának időt magukra...

Tudod már mi a Te missziód?

  • Vízió
Ez az a látomás, amit magam elé képzelek. Vajon 10 év múlva mit csinálok majd? Mit végzek el addig?
Kapaszkodj! Az én vízióm elég elrugaszkodott, de valóságnak szeretném megélni!  A segítségeddel menni is fog.
Szeretném visszahozni a divatba, a köztudatba az alapértékeket, amik mentén biztosan jó úton maradunk életünk során. Amik biztosítják az emberek jó közérzetét, a társadalom jólétét. Hassunk egymásra jól! Mutassunk egymásnak jó példát! Segítsünk egymásnak, mert az jó érzés! Emberi értékeink tükröződjenek vissza a társadalmunkban. Nem csak akkor kell tudni és akarni segíteni, ha életveszélyről, katasztrófákról van szó! Érzékenyebbnek kell lennünk a másik iránt. Ha csak eltévedt vagy megbotlott, érezzük azt, hogy segíteni kell neki. ÉREZZÜK! Belülről jöjjön a késztetés, hogy menni kell. Segíteni kell, fontos vagyok, mert segíteni akarok.
Azt mondod, hülyeség? Mindenki rossz és önző módon csak magán akar segíteni (bármi áron)?
Igen, lehet, hogy MOST ezt látod, de ha követed az oldalam és együtt jobbak leszünk, tudatosabban élünk, hidd el meg tudjuk változtatni a környezetünket és így a világot is! Legyen ez a Te víziód is!
Hitlernek is volt egy víziója. Először egyedül volt, majd a fél világ gondolta és látta bele a jövőbe azt, amit ő. Még ma is beszélnek róla, követői mindig akadnak. Egy ember is írhat történelmet. Legyél Te az! Tarts velem ezen az oldalon és figyelj, a világ a lábaid előtt fog heverni!...

  • Értékek
Mik az alapvető értékek számomra?És számodra?

  1. Őszinteség
  2. Tisztelet
  3. Bátorság
  4. Hűség
  5. Kitartás
  6. Becsület
És még ezernyi lehetőség a jóra!

Mitől keltek bizalmat, mint barát?

Empatikus vagyok, optimistán, nyitottan meghallgatok mindenkit.

Akarsz a barátom lenni? Próbára teszed a képességeimet? Bátran írj bármiről, én mindig itt leszek neked.

2013. július 22., hétfő

Te vagy,aki...

Te vagy, aki minden kérdésre tudja a választ.Te vagy,aki a kérdéseket fel meri tenni.Te vagy,akinek meg kell tenni az első lépést,akinek meg kell hozni az első döntést.Te vagy a megoldás.Nem más.Nincsenek kifogások,nem kerülöd ki az akadályokat,leküzdöd őket.Ez vagy Te?Vagy mégsem?Ez lennél de nem tudod,hogyan?

Eláruljam?
Kíváncsi vagy rá,mit tudsz tenni érte?
Akarsz tenni érte?
Van elég erőd és bátorságod megtenni,amit kell?
Ha IGEN,akkor figyelj!

Első lecke:

Találd meg önmagad!

Ehhez fel kell tenni magadnak pár kérdést,őszintének kell lenni magadhoz!
Írj le minden kérdést és a rá adott választ,hogy később szembesülj magaddal.Lehet,hogy meglepődsz,lehet,hogy megerősíti benned azt,hogy klassz vagy,jól élsz,csak így tovább!

A kérdések:

- Mi az amiben jó vagyok?

- Mi az,amit szeretek csinálni?Örömet okoz,szívesen töltöm vele az időm.(Pl.:szervezni,beszélgetni az emberekkel,kreatív területeken kiélni magad)

- Milyen értékeket tartasz fontosnak?Értékek,amik mentén élsz.Gondold át alaposan,és sorold fel őket!Nem lesz könnyű!(Pl.:család,közös étkezések,őszinteség,tolerancia)

- Mi az amiben biztosan jobbnak kell lennem?Hol,mely' területeken  kell kiküszöbölnöm a hibáimat  ?

- Milyennek látnak engem az emberek,akikkel együtt élek,körülvesznek?Mit gondolnak rólam?

Ez alapján kirajzolódik majd egy kép előtted magadról.Egy tükröt tartasz magad elé,ami megközelítőleg a valóságot fogja mutatni.Azért megközelítőleg,mert a rólad alkotott vélemények szubjektívek.Erősen meghatározott attól a személytől,a hozzád való kapcsolatától,akinek a kérdést feltetted.Ezért igyekezz a megfelelő személyeket meginterjúvolni.Ne is csodáljanak,de ne is utáljanak.

Ezeket a kérdéseket az én márkáról szóló írásomban bővebben kifejtem.Kérlek tekintsd meg,mert hasznos lehet számodra is!

Ha megírsz egy önéletrajzot,szerepel benne a személyes adatain kívül az iskoláid,munkahelyeid,tapasztalataid.De nem csak ennyi az ember!A lényeg,hogy milyen ember vagy,nincs benne.Hát írj egy naplót,füzetet,jegyzetet arról,hogy ki is vagy, ki szeretnél lenni.

2013. július 17., szerda

Amit az iskolában nem tanítanak


Érdemes-e jónak lenni ma, a XXI.század hajnalán?

2013 –at írunk és akármerre nézek tanácstalan és reményvesztett emberek tömegét látom. Itt és most nincs háború, de az országos hangulat, az emberek kedélyállapota hadiállapotot idéz. Te, aki ezeket a sorokat olvasod, nap mint nap robotolsz, eszel, iszol, alszol, éled az életed és nem érted mi romlott el. Nem is gondolsz arra, milyen rossz is ez neked. Néha ráérsz magaddal is törődni, elmerülsz a gondolataidban, vagy egy jó kis beszélgetés a barátaiddal, ahol mindenki kiöntheti a szívét, ráébreszt: szar ez így!De én, kisember mit tehetek?Villan át az agyadon. Azt hiszed, hogy semmit.Tévedsz. Ahogy a híres filmben is hallhattad: ”Az erő veled van.!” Rá ébredsz, hogy te jó voltál egész életedben, befizetted az adót, igyekeztél jól tanulni, szakkörökre jártál, szüleid álmát próbáltad teljesíteni. Azt tanultál, amik ők tanultak volna, ha másképp alakul az életük, képesek lettek volna rá, lehetőségük lett volna megtenni. És mit értél el vele? Van egy állásod, amit nem is szeretsz, a fizetés is megalázóan kevés, a bánásmód is hagy kívánni valót maga után… Éled egyforma, unalmas mindennapjaidat és igyekszel nem gondolni rá, hogy te lényegében nem is élsz. Keresed a kifogásokat, miért nem: A családért dolgozol reggeltől estig. Aztán elhagynak, mert elhanyagolod őket. Érzelmileg sivár lettél, kiégtél, elfelejtettél szeretni. Elfelejtetted, milyen volt az, amikor jó volt élni. Gyerekként. De akkor hol a hiba?

Roussoue-nak volt erre egy elmélete, figyelj!


Az ember természeténél fogva jó, alkalmas minden szépre és jóra, csak a megromlott társadalom és annak intézményei teszik rosszá az embereket, az embernek alapvető ösztöne, hogy élni akar. A természeti állapotban minden ember egyenlő és szabad.
Rousseau észrevette, hogy ennek az ősi és idealizált állapotnak a megszűnése összefüggött a termelés fejlődésével. Az emberek mindaddig szabadon és boldogan éltek, míg egy ember csupán önmaga szükségletéről volt képes gondoskodni. Mihelyt azonban felfedezték, hogy hasznos dolog több embernek elegendő készlettel rendelkezni, eltűnt az egyenlőség, megjelent a magántulajdon, szükségessé vált a munka. Az egyenlőtlenség megjelenése okának a magántulajdon megjelenését tartotta. Szeme előtt az egyenlőtlenség legmagasabb foka, az önkényuralom lebegett, ahol újból egyenlő lesz minden ember, mert a zsarnokságban valamennyien a semmivel lesznek egyenlővé.Nos, itt tartunk lassan...

A körülményekre nem tudsz hatni, de magadra igen!És láss csodát, ha mindenki kihozza magából azt, amiben a legjobb, a körülmények is megváltoznak. Jobb lesz a világ! Nagy szavak? Igen.Csakhogy nagy tetteket is kell véghezvinni magunkban. Azt hiszed egy dohányosnak leszokni a dohányzásról, nagy tett? Igen. De eltörpül az mellett, hogy milyen munka, energiabefektetés egy kishitű, bizonytalan emberből egy céltudatos, erős emberré válni.


  • Nem tudod mit akarsz még az élettől?
  • Azt hiszed nem akarsz semmit, csak lenni? Enni, aludni, bulizni és mindent nagy ívben....:)
  • Azért születtél szerinted, mert semmi dolgod? Látom, most már érted...
TE FOGSZ MINDENT MEGVÁLTOZTATNI!
Szerinted miért nézel annyi filmet, amiben hősök vannak? Mert akkor te is azzá válsz. Nincs szükség vérre, háborúra, katasztrófákra, világvégére ahhoz, hogy megmutasd ki is vagy te valójában.
AZ, AKI ÖSSZEFOGJA AZ EMBEREK JÓ OLDALÁT.
Könnyű belemenni minden hülyeségbe:drog, pia, alkalmi sex, apró zűrök. Mert mindenkinek van egy jó és egy rossz oldala. Rossznak lenni csábító, de mindenképpen könnyebb, mint jónak:)
A Rossz oldalt összefogni egyszerűbb, mert könnyebben befolyásolhatóbb, mint a Jó oldal.

MIÉRT?

Mert a rossz oldal butább! Könnyebben elhisz bármit, mint a Jó oldalad.

Tehát a küldetés, amit teljesíteni kell: Meggyőzni a Jó oldalt. Nem egyszerű, mert okos. Ha elég okosnak érzed magad ahhoz, hogy meggyőzd a jó oldalad, és mások jó oldalát is, várunk a Jónak lenni jó virtuális klubba, ahol sok, nehéz, elgondolkodtató írást olvashatsz. Persze csak akkor, ha elég okosnak és erősnek érzed magad hozzá.:)



(Megjegyzés:Rousseau (1712-1778): A francia felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, Voltaire nagy ellenfele a svájci származású, franciául í ró Rousseau. Genfben született kispolgári családban. Apja szegény órásmester volt. Nem járt előkelő iskolába, sőt iskolába sem járt: apja tanította meg írni és olvasni.)